Delta Polgárőrség 17. kerület
A rendszerváltozás után a megváltozott életkörülmények indokolttá tették, hogy létrejöjjön egy a rendőrhatóságot segítő független szervezet. Ez a Polgárőrség. Az Országos Polgárőr Szövetség jelenleg meghaladja az 50 ezres létszámot. Az ország szinte minden egyes településén megtalálhatóak az önszerveződő Polgárőrségek. 1997 előtt a X. kerületi Polgárőrség részeként tevékenykedtünk a Rendőrséggel együtt működve a kerületben. Majd 1997 nyarán önálló jogi személyiséggel megalakult a
Polgárőrségünk azóta is szorosan együtt működik az önkormányzattal és a Rendőrkapitánysággal.
Kezdetben saját gépjárművel illetve hírtechnikai eszközökkel csak saját pénzből tevékenykedtünk. Az évek során az egyesület szolgálati gépjárműre tett szert és számos fejlesztést sikerült megoldani a ruházat és az egyéni felszerelések terén miután az egyre szervezettebb működés egyre több eredményt produkált és így a XVII. kerületi önkormányzat több és több támogatást tudott biztosított. Így a megjelenésünk egyértelművé vált a lakosság és a rendvédelmi szervek felé.
Fejlődésünk köszönhető az Önkormányzaton kívül a Rákosmente Közbiztonságáért Közalapítványnak is. Feladatunk kibővült a közrendvédelmi szolgálatok és a rendőrhatóság segítése mellett önkormányzati létesítmények és rendezvények biztosításával is. Elsődleges feladatunk rendőrségi koordináció mellett az általános közterületi közrendvédelmi szolgálatok ellátása ami hetente több alkalommal ismétlődik. Feladatunk a közrend felügyelete mellett a közterületek, az ott lévő létesítmények, a gépjárművek és a magán ingó és ingatlan tulajdonok megóvása. Ha gyanús dolgot észlelünk, azt jelezzük a rendőrség felé, s a járőr megérkezéséig biztosítjuk a területet.
A szolgálatok alatt gyalogosan is végzünk ellenőrzést civil ruhában az eredményesebb munka érdekében a veszélyeztetett területeken, illetve civil gépjárművel. Rendszeresen nyújtunk segítséget a rendőrségnek a hétvégi „gyorsulási versenyek” megelőzésében a nagyobb balesetek elkerülése, valamint az ott lakók éjszakai pihenése érdekében. A Rendőrségi együttműködés alapján havi rendszerességgel veszünk részt közlekedési akciókban, ahol az ittas vagy bűnöző személyek kiszűrése mellett nagy hangsúlyt fektetünk rendszám felismerő berendezésünk használatával a lopott gépjárművek felderítésében. Ez utóbbiban az elmúlt időszakban komoly eredményeket értünk el.
Vállaljuk kerületi rendezvények felügyeletét óvodák, iskolák, közösségi házak, művelődési központok tekintetében együttműködési megállapodások alapján.
Feladatainkat anyagi juttatás nélkül ingyenesen látjuk el.
A Budapesti Polgárőr Szövetség által előirányzott Fővárosi akciókban is részt veszünk a lopott gépjármű-felderítés a közrendvédelmi feladatok ellátásának tekintetében mint például az aluljárók, nagyobb műemlékek, kiemelt objektumok ellenőrzése.
Élő együttműködési megállapodásunk van a Polgári védelemmel katasztrófa helyzet esetére.
Egyesületünk jelenlegi létszáma 35 fő, akik a társadalom minden rétegéből tevődnek össze. Egy polgárőrnek havi minimum 2 szolgálatot kell adnia. Hetente 2-4 szolgálatot tudunk adni, attól függően hányan érnek rá az adott időszakban. A szolgálatok általában késő este kezdődnek és hajnalban érnek véget. Ilyenkor az elsődlegesen kijelölt célterületeket ellenőrizzük nem elhanyagolva a kerület egyéb részeit.
Célunk jelenlétünkkel megakadályozni a bűnözőket abban, hogy szabadon garázdálkodjanak, és minden XVII. kerületi lakos számára a biztonságos, nyugodt éjszaka biztosítása. Lakjanak a kerület bármely részén.
Feladatunk elsősorban a megelőzés, az állandó jelenlét!